Leigh Bardugo bestseller regényeinek Netflix-adaptációja tele van rejtélyekkel, sötét tettekkel és húsmarcangoló szörnyekkel, de elmarad a fantasy legjobbjától.
A Trónok harca jelenség csak még furcsább lett, mióta két évvel ezelőtt véget ért - nyolc halomra zúzott, epikusan megrajzolt, epikusan drága, vérfertőzéssel és rémfarkasokkal teli évad után. Kulturális mérföldkő volt, a slágerek slágere, a high fantasy sorozatok high fantasy sorozata. Aztán az egész csak úgy... eltűnt. Voltak ugyan próbálkozások a folytatására, de ezek mind legfeljebb félszívűnek tűntek. Mintha George RR Martin, DB Weiss és David Benioff lecsupaszították volna az éléskamrát, hogy megteremtsék a végtelenül gazdag, húsos, tél van, jön a tél pörköltjüket, amiben többféle csata, árulás és vérontás van, mint amennyit egyetlen vagy teljesen épeszű elme ki tudna találni. Akik a folytatásra vágynak, még mindig azon fáradoznak, hogy feltöltsék az üres polcokat.
A legújabb próbálkozás a Shadow and Bone, amely Leigh Bardugo bestseller Grisha-trilógiájának adaptációja és összevonása, amely a Netflix-sorozat fő cselekményszálát adja, valamint a Hat holló folytatása, amely a második cselekményszálat adja. A legszembetűnőbb változás az eredeti anyaghoz képest, hogy a központi karaktert, Alina Starkovot (Jessie Mei Li játssza) vegyes fajúvá tették; félig shu, félig rávkai. Az utóbbiak seregéhez tartozik, de úgy néz ki, mint az előbbiek - a ravkánok ellensége. Gyermekkora óta tartó barátsága a katonatársával, Malyen-nel (Archie Renaux) segít neki elviselni a ravkani rasszizmusból fakadó kicsinyes és nem is olyan kicsinyes zaklatást. Ezt nevezik párhuzamnak vagy analógiának. Olyan, mint egy metafora, csak sokkal inkább az orrunknál fogva.
Végül együtt kötnek ki egy utánpótlásfutáson, amelyet a Grisha néven ismert mágikus emberek elit csapata vezet, a Hajtáson keresztül. Ez senki számára nem a jó időtöltésről szól, mivel a Hajtás egy sötét ködös sáv, amely kettéosztja az országot, és amelyet a volcra nevű szörnyek sújtanak, akik képesek, akarják és gyakran meg is teszik, hogy széttépik az utazókat, és szétszórják őket egy nagy, fénytelen területen. A sötétség egy metafora, amely itt mindenfélét jelent.
Amikor a legénység egyik kisebbik tagja elveszti a bátorságát, és meggyújt egy lámpást a sötétben, a szárnyas szörnyek szabályosan leereszkednek, és elkezdik széttépni a hajót és mindenkit, aki rajta van. Egészen addig, amíg - várj, említettem már? A Grishaverse-ben már régóta pletykálják, hogy egy ritka lény, a Napidéző, képes lenne elpusztítani a Hajtást, ha valaha is megszületne vagy megtalálnák. De soha senki nem talált. Egészen addig, amíg - ezt kapjátok ki! - mostanáig. Amikor Mal-t szétmarcangolja egy volcra (volcrum?), és Alina bánatában hatalmas energia- és fénykitörést szabadít el, amely elűzi a szörnyeket, és biztonságos utat biztosít számukra a céljuk felé. Tekintsd úgy, hogy a Napidéződet megtaláltad és aktiváltad!
A későbbi epizódokban Kirigan tábornok (Ben Barnes), egy árnyékidéző és Ravka hadseregének vezetője veszi majd szárnyai alá, hogy szigorúan kiképezze és csiszolja az erejét. De ha azt hiszed, hogy mindezt hátsó szándékoktól mentes, jószívűségből teszi, akkor barátom, te még nem találkoztál árnyékidézővel, fantasy trilógiával vagy egyáltalán bármilyen elbeszélő fikcióval, és jobb, ha kapaszkodsz a kalapodba.
Közben a támadás egyik túlélője bedobja a tízcentest Alinának egy nagyon csúnya emberhez, aki úgy véli, hogy neki magának is jól jönne egy Napidéző Kerch szigetén, és egymillió krugot ígér a Kaz Brekker (Freddy Carter, akinek a legtermészetesebb sátáni arca van Jack Nicholson óta) által vezetett Dregs bandának, hogy maguk nézzenek szembe a Hajtással, és hozzák vissza neki a lányt. És máris indulnak.
És minden rendben van. Tökéletesen kompetens, élvezetes anyag. De, akárcsak a The Witcher és a többi, azóta a Trónok harcának koronájára pályázó, nem épít - vagy nem tud, akár pusztán költségvetési, akár kreatívabb korlátok miatt - az előzőekre. Továbbra is vékony kása marad.
